2009. július 19., vasárnap


Simándi Zsófia Zita

Torockó


Az Erdélyi Szigethegység központi tömbjét délkeletről a Torockói Hegység határolja. Mészkőszirtjei, szurdokvölgyei, búvópatakjai, festői fekvésű medencéi, érdekes történelmi múltja és ennek építészeti emlékei Erdély egyik legvonzóbb turisztikai vidékévé tették. Sokak szerint egész Erdélyben a legszebb falu mind természeti fekvését mind építészetét illetően. A várromok, égig érő sziklák és fenyvesek, elhagyott vas-aranybányák és számtalan titkok őrzője Torockó.
Kutatásaim során lényeges dolgokra figyeltem fel, melyek fontosak a falu építészet történelmi szempontjából. Budapest V. kerülete évente pénzzel segíti Torockó építészeti jellegének megőrzését. Ennek fejében házaikat a lakosok csak szakértő felügyelete alatt alakíthatják át. Torockó jövőjét a világörökségi támogatás és a faluturizmus biztosítja. Számos turista tapasztalhatja, hogy Torockó az évek során mit sem veszített "polgári" légköréből. Közép-Kelet Európában szinte egyedülállóan páratlan népi építészeti együttes. A Torockó érdekvédő programot 1996-ban indították el, furcsa véletlennek következtében. Egy szlovák falut a szlovák kormány 1993-ban a világörökségi listára ajánlott. A Világörökségi Bizottság azzal utasította vissza a szlovákok ajánlatát, hogy vizsgálják meg, Kelet-Europában valóban ez a Vlkolinec nevű falu a legindokoltabb-e a felvételre. E vizsgálatok következtében került fel Torockó a Világörökségek listájára. A falut valójában azért támogatják, hogy ne tegyen semmit, ne változtasson jelenlegi állapotán. De a szakmai táborok, a helyzetfeltérképező tanulmányok sem változtatnak azon a tényen, hogy a falu kiöregedik. Nyáron benépesedik, télen kihalt, sivár. Tudni kell Torockóról azt is, hogy megkapta 1999-ben az Europa Nostra Díjat.
Szándékom e pályázat megírásával az, hogy mindezeket a dolgokat felszínre hozzam, s megismertessem az utazni vágyókkal Erdély legszebb "gyöngyszemet".
Mindjárt kezdeném is azzal, hogy a torockóiak képzeletvilágában él egy furcsa hit, mely szerint a Nap Torockón kétszer kel fel. Miután reggel megjelenik az ég alján, eltűnik a hatalmas szikla mögött, majd később előbukkanva „újból felkél”. Talán e mende-monda befolyásából alakult ki az a hit, hogy a falut a KETTES szám uralja: a medencét 2 azonos magasságú és felépítésű hegytömb határolja: Székelykő (1128 m.), Ordaskő (1200 m); a hegytömbök közötti lapályon 2 magyar és 2 román lakosú község van: Torockó és Torockószentgyörgy, Izvoarea (Bedellö) és Valisoara (Gyertyános); 2 megye osztozkodik a vidéken: Torda-Aranyos vármegye és Fehér megye; 2 szoroson juthatunk a medencébe: Borrézin és Köközin; 2 vízgyűjtő medence osztozkodik vizein: Aranyos és Maros; Torockó népe eredetileg 2 népből tevődött össze: székely magyarból és betelepült németekből; 2 vára volt: Székelykő-vár (XIII. századi) és Torockószentgyörgyi vár; 2 festőművész örökítette meg a táj és a népviselet szépségeit: Vass Albert (1896-1969) és Dóczyné Berde Amal (1886-1976); az erdélyi művelődéstörténet 2jeles személyisége származik a vidékről: Brassai Sámuel (1797-1897) - erdélyi polihisztor és Kriza János (1881-1875) - unitárius püspök.
Még mielőtt másra kitérnék szeretnék elmondani bizonyos dolgokat a település történelmével, nevezetességeivel, népszokásaival és jellegzetességeivel kapcsolatban. Torockó neve a „troszka” szóból ered, ami „vaskő”-t, „vassalak”-ot jelent. Mások szerint e elnevezés a „treskavi” szóból származik ami azt jelenti, hogy zúgni, harsogni. Ezek a szavak melyekből a falu neve ered, utalnak a múltban létező vas-aranybányákra.
A falu eredeti lakói az Árpádházi királyok idején a Toroczkai család által idetelepített német vasművesek voltak. A települést az erdélyi vasgyártás központjává tették. A bányák a Bagoly-hegy aljában álltak, melyekhez a Bányász utca vezetett. Ezekből, a bányákból bányászták ki és dolgozták fel Európa legjobb vasércét. 300 vasbánya és 14 vasolvasztó műhely működött.
A település fejődését III. Endre 1291-ben kiváltságlevéllel támogatta. A későbbi okmányok már városi rangú helységként emlegetik. A torockói - medence az Ákos nemzetség birtokában volt a XIII. században, amelyből a Toroczkai család származik.
A Dózsa György féle parasztlázadás alkalmával a szomszédos falu határában lévő várat feldúlták de nem égették fel. János Zsigmond uralkodása idején építették fel Torockón az unitárius templomot. Ekkor a falu minden lakója unitárius hitet vallott. Torockó történelmében két nagy fontos esemény játszik létfontosságú szerepet:
1. Rabutin generális mészárlásai
2. A faluban pusztító tűzvész

1.) 1702-ben vonult be Torockóra Rabutin generális, aki kiraboltatta a házakat, ágyúval szétlövette a templomtornyot és 12 embert végeztetett ki. A halottaknak az asszonyok ásták a sírokat. A temetésen az egyik bányász így búcsúztatta a halottakat: „De nem temetünk mégsem embereket! Elültetünk benneteket, gyermekeink, apáink, urunk, testvérünk, unokánk, barátunk a birgejekbe, mint az igazság magvát, hogy belőletek nőjön ki, boruljon virágba az eltiport, de a sziklában újra fogamzott igazság faja. Senki se sírjon!” (birgej = temető) Senki sem sírt, sőt az asszonyok dacból pirosra festették házaik ablakkeretét. A vörös szín Torockón a gyász színe.
2.) 1870-ben tűzvész ütött ki. Ez év tavaszán Torockó szép piacterét üszkös gerendák és romok vették körül. Az akkori feljegyzések szerint 40 ház égett le. Az a tény, hogy a Piactér házai égtek le, ahol a legtehetősebb torockóiak laktak, gyújtogatásra utal. Ez a nap volt Torockó történelmének legvéresebb napja. E történelmi eseményt örökíti meg Ignácz Rózsa: „Torockói gyász”

Szintén fontos esemény a torockói emberek életében Jókai Mór 1876-ban tett látogatása, amikor megismerkedett a gyulafehérvári törvénybíróval, Zsakó Istvánnal akiről az „Egy az Isten” című regénye főhősét, Adorján Manasset mintázta. Így írja Jókai: „az unitárius atyafiakról kell mértéket vennem, mert egy regényt akarok rájuk szabni.”
Torockó legértékesebb természeti objektuma a Székelykő, amely 1128 méter magas, s melynek nyugati sziklaoldalában található a Kőlyuknak nevezett üreg, más néven Kollégium-barlang, ahová az enyedi kollégium diákjai menekültek 1704-ben a labancok elől. Reményik Sándor így ír a Székelykőról a „Jó, komoly barátok” című versében:

„Ezek a szürke, hallgatag kőszálak
Papok, de nem prédikálnak,
Proféták, de senkit nem fednek,
Se vétkes királyát, se vak népeket,
Csak állnak, s várnak,
Mindenkit, aki fáradt,
Mindenkit, aki megterheltetett,
Nem avatkoznak a mi életünkbe,
De ha hozzájuk megyünk, fölemelnek.”

Orbán Balázs rajzai szerint a Székelykő nagy részét még erdő borította. Maga a hegy hármas csúcsú, egyik csúcsán épült a Székelyvárként emlegetett erődítmény, melyet Thoroczkay Illés erdélyi alvajda védett meg 1284-ben. A másik csúcsán a Csegezi - vár romjai láthatók. A Székelykő olyan, mint egy óriási fehér „csontkoponya”. Jókai szerint: „egy óriási bérctömeg emelkedik fel meredeken s hosszú, eget emelő sáncfalat képez a völgykatlan előtt. A kopár szírt lábánál mintegy amfiteátrum páholysorai, mint a Colosseum emeletrétegei emelkednek egymás fölé az emberkéz legszebb remekei: a szántóföldek. Az alkonynap bíbor sugarai ragyognak róla vissza. E sugarak aranyködöt szőnek az egész csöndes völgy fölé, bezománcozva a házak fölött elterjedő kékes füstfelleget.”
A Székelykő, nevét onnan kapta, hogy a falu urai a XIV. században a közeli Aranyosszékről székelyeket hívtak segítségül a tatárok ellen. A segítség fejében a székelyek megkapták az akkoriban a Székelykőn álló várat és környékét.
Torockó kornyékbeli nevezetessége a Torockószetgyörgyi Vár (740 méter), amelyet Gyulai Pál így jellemez „Az óriás leányka”című versében:
„E fényes, büszke, várnak most csak romját leled, Lakói merre vannak, hiába kérdezed.” Híres volt Torockó iskolájáról. 1876-ban az addigi algimnázium helyébe felsőbb népiskolát állítottak fel. Ez iskola tanítványai voltak többek között: Brassai Sámuel és Kriza János is. Jókai szerint az úgynevezett "háziipar" itt már egészen művészetté fokozódott. A torockói temetkezés jellegzetessége a sziklasír, mellyel máshol nem találkozunk egész Erdélyben, sőt a világon csak Sziciliában és Szentföldön létezik ilyen. A sziklasírok kialakításának egyik legfontosabb feltétele a talaj geológiai összetétele. A homokkő nem túl erős szerkezetű, könnyen véshető, de nem elég erős ahhoz, hogy pinceboltozatokat alakíthattak volna ki belőle. A temető régi nevét, a stájer bányászok adták: birgej. A „Berg” német szóból ered és hegyet jelent. A sírok ősi szokás szerint kelet felé néznek. A családi sírok nemzedékről nemzedékre öröklődtek, és a sírköveken feltüntetett szerszámmal jelölték a halott foglalkozását. Ez a temető a XVII. században alakult ki.
A torockói nép Isten egységét vallja, ezért unitárius templomán az „Egy az Isten” felírat látható. Ezt a templomot a XIV. században alapították. A fent említett érdekes történelmi események felkeltették érdeklődésemet, s úgy döntöttem, hogy személyesen is meglátogatom ezt a különleges települést. Ahogy a falut messziről megpillantottam, elkápráztatott a festői táj, melynek legszembetűnőbb része a Székelykő, s melyről Orbán Balázs így ír: „A hajnalpír minden reggel megaranyozza azon csodás szépségű sziklaormokat, amelyek Aranyosszék keletkezésének büszke talapzatát képezik; a lenyugvó nap minden estve onnan terjeszti szét búcsú sugárözönét az Aranyos vidék szép tájaira; az onnan ellebbenő szellő nagy tetteket susog, s azért nem ok nélküli a székelyeknek azon lelkesedése, mint mindig érez midőn a Székelykőre emeli szemeit...” . A Székelykő igazi szerelmesei azt tanácsolták, hogy egy éjszakát töltsek a hegytetőn. Felejthetetlen látványt nyújt a falvak kivilágított sora és a napkelte. Aki ebben a csodás kilátásban szeretne részesülni, annak rendelkezésére áll a Székelykőhöz vezető út, melyen háromnegyed óra alatt fel lehet jutni a hegyre.
A faluba érve megdöbbenve tapasztaltam, hogy a házak stílusa nem falusi portára utalnak, hanem városias jellegűek, ugyanis a torockóiak bizonyos mértékben mindig lenézték a földművességet, szükséges rossznak tekintettek. Annak a tudata, hogy Torockó bányászváros volt és polgárai többé-kevésbé szabad emberek, nem jobbágyok voltak, ma is él a lakosokban. Ezt tapasztaltam beszélgetéseim során. Hogy ezek a házak a mai napig is ugyan olyan formával, mérettel, ablakkerettel és ajtótokkal maradtak, az anyagi lehetőségek leszűkülésével magyarázható. Így alakult Torockón a sajátos állandóságot sugalló hangulat. Aki ezekben, a hangulatos házakban szeretne elszállásolást kapni annak nincs más tennivalója csak hívni a 0040 (0) 258-861-902-es telefonszámot. Mivel a faluturizmus nagyon fejlett létesítettek egy turisztikai irodát (SC. ALPINTOUR SRL.), mely szállást és étkezést biztosít házaknál 50-60 személyre, valamint gyalog túrát szervez a Székelykőre, Torockószentgyörgyre (vár, Brassai Sámuel szülőháza) s a Bedellői cseppkőbarlangba. Ezenkívül gépkocsis kirándulásokon vehetnek részt a jelentkezők (Nagyenyed, Gyulafehérvár, Tordai hasadék és Aranyos völgye). Helyfoglalás a fent említett telefonszámon vagy az álabbi címen:

- Varga Gabriella, 3325 Aiud (Nagyenyed), Jud.Alba, Str. Axente Sever, Nr. 25A/10
Levélcím: Pethő Tünde, 3338 Rimitea (Torockó) Nr.195., Jud. Alba.
E-mail: tunderlak2003@yahoo.com
- Csonka Zoltánné Rácz Katalinnál Budapesten is lehet torockói szállást foglalni:
Tel./fax.: +36 (06) 1-2742366, Torockón: Tel.: +40 (0) 258-768240
E-mail: zcsonka@axelero.hu


A kiadó szobákat kínáló házakat zöld tábla jelöli.
A legrégibb háztípus a XVIII. század végi építészetet tükrözi: ezek a házak fából készültek csak az ablakkeretig vannak bevakolva, ezen felül a gerendákat szabadon hagyták. Jellegzetességük az egyetlen, nem centrálisan elhelyezkedő ablak az egyszerű ablakkeretben. A tetőt zsindellyel fedték, nem volt kéményük, a tetőszerkezeten alakítottak ki úgynevezett füstlyukat. Torockó egységes településképét azonban az 1870-es kőépületek határozzák meg. Arányaiban és díszítésében jellegzetes. Mivel ezek a házak egyszerre épültek, formakincsük egységes. A tető cseréppel fedett, s kémény is van rajta.
Különös figyelmet érdemelnek a vasművesség igen finom ízléssel elkészített termékei, melyek ezen házak tartozékaiként meghatározzák Torockó jellegzetes faluképét (ablakrámák, táblák, zárak, kilincsek).
Ezt a faluképet szeretném részletesebben ismertetni, kitérve külön egyes házak arculatára. Először is egy gondolatbeli térképet szeretnék felvázolni, melynek középpontjában a Piactér áll, melynek déli részén hajdanában a piac volt. Ezt a Piacteret az unitárius templom két részre osztja. Az északi részt Tórockó egyik legismertebb nevezetessége a vajor uralja (vajor-a német „der Weiher” szóból ered, jelentése: tavacska). A vajor vize a XVII. században épült vezetéken jön a Tilalmasból (Tilalmasnak nevezik a Torockót nyugatról határoló, erdővel borított hegyoldalt). Az itató vályú és a vajor a múlt században fából volt, de a századfordulón kibetonozták, és 1960-ban felújították. Állatitatásra négy vályút létesítettek valamint mosásra két medencét. A felső vajorban ruhákat tisztálnak, az alsóban szőnyegeket mosnak. Ezt a rendet senkinek nem szabad megbontania (mesélték a háziasszonyok).
A már említett Piactéri templomból kifele jövet tovább érdeklődtem és megtudtam, hogy az az iskola amelybe Brassai és Kríza is tanultak a templom védőfalához volt hozzáépítve, de lebontották idővel.
A következőkben pedig a szó kerüljön a Piactéri házakra, melynek méreteiből, az építkezésre felhasznált anyagokból a hajdani építtetők társadalmi és vagyoni állapotára, foglalkozására, következtethetünk. Érdemes megfigyelni a házak homlokzatának különleges, érdekes változatait, hiszen Torockón nincs két egyforma díszítésű ház. Sajnos a nagy deszkakapuk eltakarják a nép udvarterét, a virágos, oszlopos tornácokat.
A turistáknak a Felső Piacsorból két udvar megtekintését ajánlom: a 282 és 284-es házaknál. A 288-as háznál az oromzatra lehet felfigyelni, a padláskijáró elé egy kis kilépőt, erkélyimitációt helyeztek. Az oromzat e oldalára egymásra nyelvet öltő ördögfigurákat faragtak, ez az úgynevezett sárkányosház. A 292-es ház, Torockó impozáns, emeletes lakóháza, a Czupor-féle ház. Tulajdonosa bankár volt, Torockó egyik leggazdagabb embere, aki magas kamatokra kölcsönzött pénzt. Az utcabeli idősöktől tudtam meg, hogy a szóbeszéd szerint a bankár összeveszett a szomszédjával és megígérte neki, hogy olyan házat épít mellé, hogy a nap soha sem fog az udvarára besütni. Ma már mindketten rég halottak, az emeletes ház pedig üresen, lakatlanul áll.
Az Alsó Piacsor házai közül fontos a 11-es számú ház, melynek bejárati ajtaja egyenesen az utcára nyílik. A 12-es számú ház kapujának kilincse egyedi darab, művészien kimunkált, tekeredő kígyót ábrázol. A 32-es ház kapufélfáján az 1859-es évszámot olvashatjuk. A 34-es épület a Községháza, mely impozáns külsejű. Az emeleti szobákban volt jegyzői lakás, vendéglő, bálterem. 1954-től az emeleti balszárnyban kapott helyet a Néprajz Múzeum és a jobbszárnyban van a Községi Könyvtár, valamint a földszinten a polgármesteri hivatal és a posta. A múzeumban láthatunk eszközöket, amelyeket a kovácsok használtak, népviseleti öltözékeket és még nagyon sok érdekes kelléket, melyeket a torockói nép hajdanán használt. A legszebb és legértékesebb népművészeti darabokat a híres Nagy Ida néni gyűjteményében találhatjuk a 172-es házszám alatt. Áthaladva a Zab-patak hídján a Kispiac terére érünk, ahol található a 48-as számú ház, melynek portáján Torockó egyetlen megmaradt vízimalmát tekinthetjük meg.
A malom kerekénél állva Áprily Lajos versét idézhetjük:

„Egyhangúságban csacska izgalom:
Hullámos árban ócska kis malom.
Láncokra verve sok-sok éve már
Ezüst vízen arany termésre vár.
A keskeny pallóján aki belép,
Megérzi meghitt, ősi életét.
Futó vendége mindig van néhány;
Falusi asszony, falusi leány.
Kolomp. Lejáratták a tengerit.
És fenn a tölcsér újra megtelik.
És újra hallasz minden régi neszt
És közben hull a liszt: örök homok -
S a nagy kerék künn sóhajt és zokog.”

A 192-es szám alatt van az unitárius lelkészi lak, ahol 1876-ban Jókai Mór is magszállt. Mint ahogyan azt a fentiekben is bebizonyítottam Torockó több mint 200 hagyományos épületből álló, összefüggő házsorokat és tereket képező építészeti hagyaték, Közép-Európa egyik legépebben fennmaradt népi építészeti együttes.
E település házinak berendezését illetően a „szépszobát” említhetjük meg, mint a torockói családok kincsét. Valószínű, hogy az alkotói vágy és a szép iránti nagy vonzódás találkozott egymással, amikor létrejöttek a gyönyörű festett bútordarabok, melyek a „szépszoba” ékszereiként tekinthetők. E bútordarabokon könnyen fellelhetők a "parasztbútor"jellegzetes vonása, de a virágmotívumok merőben mássá teszik. Ez a stílus a segesvári szászok hatására alakult ki, melynek alapszíne a zöld, s szabadon növekedő "életfákat" ábrázol. A színek harmóniája pompázatos.
Hasonlóan szép látványt nyújt a település népi viselete, melynek gazdag díszítettsége, változatossága tükrözi a gazdasági, társadalmi helyzetet. Természetes eredménye az Erdélyben együtt élő nemzetiségekkel fenntartott széleskörű néprajzi, gazdasági és kulturális kapcsolatnak. A torockói öltözet a XVII-XVIII. századi nemesi-polgári öltözet népi változata. A XIX. században élte virágkorát, a bányászat virágzása idején. E foglalkozás biztosította azt az anyagi alapot mely szükséges volt az igen költséges öltözet előállításához. Az öltözet darabok készítésével a torockói asszonyok, de főként a hozzáértő népi kismesterek foglalkoztak. Hozzávalók: selyem, bársony, vászon. A lányok vörössel és feketével kivarrt, gyöngyökkel díszített inget valamint sűrű ráncú fehér szoknyát és piros csízmát hordanak A férjhez menendő lányok olyan pártát viselnek, amely 50 gramm aranyat tartalmaz. A fiatal asszonyok apró érclemezekkel (úgynevezett izlóggal) díszítik ingüket. A nők díszes ruháin kívül különös dicséretet érdemel a nők költői kifejezésmódjuk, mely sehol sem alkalmazható jogosabban, mint Torockón. A férfiak öltözete piros zsinórral díszített fehér posztónadrág, irhabőr mellény és rókaprémes mente. A fiatalok színes nyakkendőt is kötnek. Ezt az öltözetet Erdély legszebbjei között említik. A település zártságánál fogva a népviselet megőrizte egyéni sajátos jellegét. Külön említésre méltó a menyasszonyi öltözet, mely a legdíszesebb, s legfőbb ékessége a párta, aranycsipkével. Amilyen díszes az ara ruhája épp olyan érdekes és jellegzetes a torockóiak lakodalmi ünnepélye. Általában a lakodalom hétfőn kezdődik, mikor a település egész népe hivatalos. Hétfőn reggel a menyasszony és vőlegény kölcsönösen elküldik egymásnak nászajándékaikat. A vőlegény ajándéka egy szíves csizma, selyem csipkés kötény, övbeváló és fejfátyol. A menyasszony ajándéka nyakkendő, selyemvarrottas ing és friss virágból készült nászbokréta. Vecsernyei harangszóra megindul a templomba a vőlegény násza egyfelől, a menyasszonyé másfelől. A menetet az öreg rendű férfiak nyitják meg, utánuk jönnek sorrendben az ifjak, ezeket követik csoportban a nők. A vőlegény a két vőfély, a menyasszony a két nyoszolyaleány között lépdel. Esketés után a násznép ugyanazon renddel indul vissza, de ezt megzavarja a „kalácsos ifjú”. Erre a legjobban futó ifjút választják, ki egy nagy kalácsot feltartva, mondja: „Itt a menyasszony kalácsa, ki el tudja venni, azé lesz a menyasszony ajándéka s egyéb jutalmat is kap.” A fiatalság közül többen űzőbe veszik a sebesen haladót,de ha senkinek sem sikerül a futót utolérni, akkor ö viszi el a menyasszonynak díszes kalácsát. Váltságul pedig nyakkendőt vagy egyéb ajándékot kap. Ezen kis móka után, a násznép elkíséri a menyasszonyt a szülői házhoz, hol a násznagy arra kéri a ház urát, hogy az arát vezessék színe elé. A menyasszony átvétele után a vőlegény ünnepélyesen biztosítja a szomorú szülőket: "hogy leányuknak atyja helyett atyja, anyja helyett anyja, testvérei helyett testvére lesz, s a rábízott kincset hűségesen megőrzi és gyarapítja ". Ezek után a fiatalság kiragadja a menyasszonyt a szülök karjaiból és vidám keretek között a vőlegényi házhoz viszik, hol az egyik szobában az asszonyok pártáját kérik. Sok vonakodás után a pártát a fejkötő váltja fel. Ezek után mindenki táncra perdül és vigad.
Egy másik népszokása Torockónak, amely a legismertebb, s amelyen csak a fiúk vehetnek részt. Valójában lakodalmas menethez hasonlít. A menet elején és végén ostoros betyárok haladnak. A felvonulást a muzsikusok vezetik, őket követi a pap és a kántor, utánuk halad a menyasszonyi pár (két legény, egyik „menyasszony", másik vőlegény) torockói ünnepi viseletben. Őket követi az úrfi és a kisasszony, század eleji városi viseletet utánozva (cilinder, frakk, csokornyakkendő, selyemruha, fátyolos kalap). Utánuk három pár torockói viseletben. A menetben vitézkötéses huszárok is részt vesznek. Egy kisszekéren húzzák farsangi Döme koporsóját (újabban a szekeret egy szamár vontatja). A koporsó után két vénleánynak öltözött legény halad, s égtelenül siratják Dömét. A menet körül még számtalan maszkos alakoskodó halad (ördög, halál, doktor, gólya, kéregető, szenes ember, cigányok, bohócok), akik, igyekeznek bekormozni a bámészkodókat. A gólya odamegy a lányokhoz és megígéri nekik, hogy babát hoz jövőben. A fiúkhoz mennek a vénleányok, sopánkodnak, hogy miért nem veszik el őket feleségül. Ez a farsangi menet bejárja az egész falut, majd a falu központjában megkerülik a templomteret. A parodisztikus szertartás kezdetén az álpap felolvassa a prédikációt, miközben maszkosok hangosan siratják az eltávozott Dömét. Felsorolják az elmúlt évben történt falubeli furcsaságokat, majd kigúnyolják azokat, s végül a farsangi Döme koporsóját darabokra törik a legények.
A népszokásokon kívül egyedi népünnepe a torockóiaknak áldozócsütörtökön van, midőn jól feltarisznyálva felmennek a havastetőkre, leginkább a Székelykő várhegyére, hol egész nap és este örömtüzek mellett vigadnak. Ottlétük emlékére magas csóvákat szoktak feltűzni. Ennek az ünnepélynek vallásos és történelmi eredetet követelnek; vannak, akik azt mondjak, hogy Krisztus az Olajfák hegyére menésének emlékére szervezik ezt az ünnepélyt, mások pedig a székelyeknek mongolok felett vívott győzelmével hozzák kapcsolatba.
Az előadottakban azt hiszem, Torockó múltja, jelenje eléggé ki van fejtve, valamint jövőjének biztosítására is ki van jelölve a követendő út, s így búcsút veszek e kedves településtől és rokonszenves népétől, azza1 a reménnyel, hogy a sziklák körüli eleven világ ne legyen csak a múlté. Vonzza hát a kút, a kő, a rejtőzködő régi falu - farsangon és farsang temetésen túl is - az otthont teremtő emberek sokaságát. Ezt kívánom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése